2011. január 30., vasárnap

3. rész: A legszörnyűbb rémálmod

A/N: 3. RÉSZ!! :D Tudom, egy kicsit rövidebb, mint a többi, de a meglepetést a következőre akartam hagyni. ;) Ezt a részt minden kedves olvasómnak ajánlom, és remélem Lady is hamar el tudja olvasni. Sok sikert a költözéshez! Az egyik szavazás lezárult. A szavazatok alapján azt akarjátok, hogy folytatódjon a történet, úgyhogy így is fogok tenni. 
A cselekmény már kezd bonyolódni, és Maria hamarosan találkozik új ellenségével:))
Puszillak titeket! 
_____________________________

Maria’s POV


Este. Ilyenkor az erdő fekete lepelbe burkolózik, lehetetlenné téve a tájékozódást. A fák csupán szürke homállyá válnak, és ágaik olyanok, mint karmos kezek, amelyek vissza akarnak rántani, mielőtt eléred a célod. Ilyenkor a hold sem tud segíteni, azzal, hogy ezüstös fényével megmutatja az utat, mert a fekete felhők eltakarják, elrejtik, minden erdei utazó elöl.
Fenyegetően lebegtek ott, és figyelmeztettek: vihar közeledik. De engem nem érdekelt sem a leszálló éj, sem a sötétség, csak futottam és futottam, ahogy a lábam bírta. Valaki üldözött. Hallottam a nehéz csizmák dohogását a talajon, ahogy néhány száraz ág, vagy falevél megreccsent alattuk. Fehér hálóruhában, és hálóköntösben voltam, a lábamon csupán egy otthoni papucs. Szörnyen fáztam. De nem érdekelt, nem érdekelt, csak futottam, és futottam, nem kaphatott el. Soha…
Nagy sietségemben megbotlottam egy kiálló gyökérben, és nagyot zuhantam. Legalább egy métert csúsztam a földön. Mire megpróbáltam felevickélni magam, a fekete árny már ott állt előttem. Csuklyája a fejére húzva, így nem láthattam mást csak egy pengevékony, vértelen ajkat, ahogy ördögi vigyorra húzódik, megmutatva az éles fogakat.
-          Végre találkozunk…Holdhercegnő.
-          Ki maga, és mit akar? - pánikba estem.
-          Hogy én ki vagyok? - szünet - …a legszörnyűbb rémálmod.
Felsikoltottam.
Az ágyamban ültem, és szuszogtam. A takaró és párnák nedvesek voltak az izzadságtól, és ekkor eszméltem fel. Csak egy álom volt. Nagyot sóhajtottam megkönnyebbülve, és visszadőltem a puha matracra, ami szintén nedves volt.
Még soha nem volt ilyen álmom. Persze, álmodtam már rosszat, jó párszor, de ez akkor is…más volt. Igazinak tűnt. Olyan volt, mint egy jóslat…
Gyorsan öltöztem, csak úgy kapkodtam magamra a ruhákat. Kicsit elaludtam, pedig tudtam, hogy ma Robinnal találkozok. Egy kék bársony ruhát vettem fel, nem túl hosszú uszállyal, olyat, ami pont illik egy erdei sétához.
Kettesével szedve a lépcsőket futottam le az étkezőbe. Nem éppen illedelmes dolog, de tényleg sietnem kellett. Jóízűen fogyasztottam el Marmalode túrós süteményét egy kis teával. Bácsikám felfigyelhetett a gyors majszolásomra, mert furcsán nézett rám.
-          - Maria? Mi ez a nagy sietség? Talán készülsz valahová? - kérdezte megütődve.
-          - Öhm…elnézést bácsikám. És igen, ma délelőtt találkozok Robinnal.
-          - Ó, a DeNoir fiú…értem már. - sejtelmesen elmosolyodott. Először Loveday, most meg ő is? Mi baja van mindenkinek?
Vállat vontam, és kisiettem az előtérbe. Ott találtam Wrolfot.
-          - Eljössz velem Wrolf? - kérdeztem kedvesen, és megsimogattam az állat fejét. Egy elégedett morgást hallatott, és felpattant. Ez gondolom igent jelentett.
Félórányi séta után, végül arra a helyre lyukadtam ki, ahol mindig is találkozni szoktunk. Robin egy farönkön ült, és egy fadarabot farigcsált a bicskájával. Messziről nem tudtam kivenni, hogy milyen alakja van. Lépteim zajára felnézett, és mosolyogva köszöntött.
-          - Jó reggelt, Hercegnő.
-          - Jó reggelt. - válaszoltam kedvesen.
Odamentem, és leültem mellé a rönkre. Wrolf mellém ült. Ekkor láttam meg a kis figurát. Egy kakas volt az.
-          - Miért éppen kakas?
-          - Na vajon miért? - kérdezte gúnyosan.
-          - Jól van, a klánod miatt, értem. Attól még megkérdezhetem nem?
-          - Mindent túlkomplikálsz. Tiszta Merryweather vagy. - forgatta meg a szemét.
-          - Te meg tiszta DeNoir. - feleltem dacosan. Hirtelen elhallgatott.
-          - De ezt szereted bennem, nem igaz? - kérdezte kajánul, és rám nézett. Én kicsit elfordítottam a fejem, nem mertem találkozni a tekintetével.
-          - Nézz rám. - suttogta, de én mégis hallottam. Alig láthatóan megráztam a fejem, éppen hogy csak észrevegye. Egy meleg tenyeret éreztem az államon, ahogy felé fordította a fejem. Találkoztam meleg barna szemeivel, és rögtön elvesztem bennük. Orrunk összeért, ajkunk csak néhány aprócska centi távolságra egymástól. Közeledni kezdett. Egyszercsak egy koppanást hallottam, és egy kis toboz gurult le a földre Robin feje búbjáról. Robin halkan szitkozódott, és a fejét simogatva felfelé tekintett. A fölöttünk lévő fáról egy vörösbegy csipogott, és ”építőanyagot” keresett a fészkéhez, közben száraz tobozokat lökdösött le ránk.
-          - Ezt direkt csináltad! - kiláltott fel neki Robin dühösen. A kis madárka csak a fejét aranyosan forgatva csipogott le a fiúra. Az egész jelenet annyira komikus volt, hogy röhögésben törtem ki, és majdnem ledőltem a rönkről. Robin hamarosan csatlakozott hozzám, és hasunkat fogva nevettünk vidáman.
Én hirtelen elhallgattam, és lehajtottam a fejem. Eszembe jutott az álmom, és eltűnődtem rajta. Ki volt az az ember? Ember volt egyáltalán? És mit akart? Kérdések milliói kerítették hatalmába a gondolataimat. Észre se vettem, hogy szomszédom is abbahagyta a nevetést, és aggódó szemekkel nézett rám.
-          - Maria?
Nincs válasz.
-          - Mariaa?
Még mindig semmi.
-          - Maria! - kiáltotta.
Felriadtam.
-          - Te-tessék? Mondtál valamit? - kérdeztem megzavarodva.
-          - Maria, minden rendben?
-          - Persze. Miért ne lenne?
-          - Ne próbálj átverni, túl jól ismerlek. Mi jutott eszedbe hirtelen? Mond el… - kérlelt engem olyan szemekkel, amelyeknek tudta, hogy nem tudok ellenállni. Sóhajtottam.
-          - Hát…rémálmom volt. És annyira valóságosnak tűnt…
-          - Mi volt benne?
-          - Este az erdőben futottam, még a hold sem volt fent az égen, és nem tudtam merre megyek. Valaki üldözött, de nem tudom, hogy ki. Egyszercsak megbotlottam egy kiálló gyökérben, vagy ágban és elestem. Felálltam, de akkor már ott állt előttem az az árny. Feketébe öltözött, és csuklya volt rajta, így nem láthattam az arcát. De valamit nagyon furcsálltam. Amikor elvigyorodott, megláttam a fogait. Ó Robin, olyanok voltak, akár egy farkasé. Nem hiszem, hogy egy embernek lehetnek ilyen fogai. Biztos vagyok benne, hogy ártani akart nekem. De ekkor felsikoltottam, és felébredtem. - amikor befejeztem, Robin nem mondott semmit. Csak nézett maga elé, és láttam rajta, hogy gondolkozik.
-          - Robin? Mi az? - kérdeztem kíváncsian.
-          - …Semmi. Felejtsd el, csak egy álom volt. - mondta szokatlanul nyugodtan. Nem mondott igazat. De nem tudtam tovább faggatni, mert máshova terelte a témát.
-          - Figyelj csak. Szeretnék mutatni valamit. - mondta vigyorogva.
-          - Mit?
-          - Persze majd megmondom tán? Meglepetés.
-          - Jó, jó. Akkor? Merre?
-          - Neked semerre. - mondta pimaszul. Hirtelen elővett egy fekete ruhadarabkát, és megfordított. Rákötötte a szememre. - Majd én vezetlek.
-          - Azt már nem! Még a végén direkt árokba vezetsz! - feleltem dacosan, és megpróbáltam kiszabadulni a szorításából.
-          - Ez nem is rossz ötlet. - éreztem az önelégült mosolyt a hangjában. - De nem kell aggódnod. Jó leszek, mint a kisangyal.
-          - Te? Mint egy angyal? Nekem annyi… - erre csak nevetni tudott, és elkezdett vezetni a vállamnál fogva a meglepetés felé…



14 megjegyzés:

  1. Szia Sanixy! Jaj nagyon szuper rész lett :D Teljesen ájuldoztam annyira király volt :D Nagyon izgalmas és közben vicces is... némely vicces dolog egy kicsit oldott a feszültségen ami kőképpen tetszett :D Nagyon várom a folytit és a meglepetést ;) Puszi(L)

    VálaszTörlés
  2. Szia Regi!
    Köszi, örülök hogy tetszett:D igen próbáltam egy kicsit viccesen is írni, mert hát mit ér Robin a viccei nélkül? ;)
    puszi(L)

    VálaszTörlés
  3. Szia Sanixy!!
    Ááá nagyon nagyon jó volt, kíváncsi vagyok mi lesz a meglepetés?!! :D várom a folytatást, puszi(L)

    VálaszTörlés
  4. Sziaaaa!!
    Jajj de imádlak:D Olyan jókat írsz:D
    Légyszi siess a folytatássaaaaal!!:D
    Már nagyon várom!
    Puszi(L)

    VálaszTörlés
  5. Ah szia rohadtjólett király amiket írsz nagyon ügyesvagy nemis fogalmazol túl minden tökélete semmi hiba.

    Én magamis blogíró vagyok van egy blogom az Osztálynapló címen futó oldal lécci olvasd el ma kezdtem és ha tetszik kérlek légy követő::))) én a te követőd már vagyok!!!! :):)


    Ezt írd be: www.osztaly-naplo.blogspot.com

    vagy : http://osztaly-naplo.blogspot.com

    VálaszTörlés
  6. Szia Sanixy :D
    Nagyon tetszett:D romantikus, vicces, izgalmas volt:D
    Nagyon várom a folyt.
    Pux
    (L)

    VálaszTörlés
  7. Szia Ezie!:)
    köszi:D hát garantálom, hogy szupi lesz:D

    Szia Áfonya! :D
    óó*-* még elpirulok:$$ majd sietek:))ja és imádom az új neved:D

    Szia Peti!:))
    jaj nagyon köszi:D szívesen elolvasom ami írsz, megnézem a blogod, ja és köszi hogy a követőm lettél:))

    Szia Eperke!:)
    örülök hogy tetszett:))

    puszi mindenkinek(L)

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Sanixy !!!!! szia a blogom a osztálynaplós elköltözött errrre a blogcímre:

    http://osztalynapl-o.blogspot.com/

    remtetszik lécci légy újra követő


    mások nak is mondom hogy ha van kedvetek nézzétek meg a blogom ha tetszik légy követő sokan mondták neminden jó de ha neked tetszik írd meg s kijavítom :P

    VálaszTörlés
  10. Szia Sanixy!
    Köszönöm szépen amit a becenevemmel kapcsolatban írtál!!:) :P
    Puszi!Várom az új fejid!(l)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Huh, hát már az eleje sem volt semmi, de az utána írottak alaposan felcsigáztak... Ki lehet a rémálma? Tyű, izgatottan várom a folytit!
    Puszi :-D

    VálaszTörlés
  12. Szia:))
    megígérhetem, hogy Maria álma nagy szerepet fog játszani a későbbiekben;D örülök hogy tetszett, és hogy visszatértél:))
    puszii(L)

    VálaszTörlés
  13. nagyon várom a kövit nagyon jó az oldal..:)

    VálaszTörlés