2. rész: Vacsora a Merryweather házban

A/N: Ez is megvolt. Komolyan, az hittem csak csütörtökig végzek. De ma este megtámadott az ihlet, vagy mi a szösz és nem hagyott nyugodni :D. Várom a véleményeket.

Ja és tudom, azt írtam, hogy Robin's POV-ba lesz, de szerintem Maria bőrében könnyebb fogalmazni, úgyhogy ezt egy későbbi alkalomra halasztom.

Puszilok mindenkit!

/Sanixy96/

Maria’s POV (Point Of View)

…Mi ez a zaj? Jöjj, drága tőr!
Kirántja Romeo tőrét
Ez hüvelyed. (Magába döfi) Itt rozsdásodj te: ölj meg!
(Romeo holttestére rogy s meghal.)

Kop! Kop! Kop!

Ijedten kaptam fel a fejem a hang hallatán. Körbenéztem a szobában, és rájöttem: a toronyban vagyok, az ágyamban, és egy könyvet tartok a kezemben, amit csak az imént olvastam oly elmerülve. Azt is felfogtam, hogy a hang az ajtó felöl jött, pontosabban attól, aki az ajtó mögött állt. Kopogtattak.

-          - Szabad. - feleltem gyorsan, hogy ne várakoztassam meg a jövevényt. Az ajtó kinyílt, és egy női alak dugta be rajta a fejét. Világos barna, hosszú fürtjei lazán lógtak előre, ahogy a hölgy lehajolt kissé, hogy beférjen a kis toronyajtón. Gyönyörű szemei kápráztak a gyengécske fényben, mosolya szikrázott, akár maga a nap. Loveday volt az.

-          - Maria, édesem! - gyorsan betipegett és leült az ágy szélére. - Nem tudom, hogy az öcsém… - gyorsan a szavába vágtam.

-          - Igen Loveday, szólt nekem. Ma találkoztam vele az erdőben. - elmosolyodott.

-          - Akkor ideje lenne elkezdened öltözni. Egy óra múlva itt lesznek.

-          - Mi? Miért? Nem hiszem, hogy ez az este olyan fontos lenne, hogy… - most ő vágott a szavamba.

-          - Nem nyitok vitát. Szeretném, ha a legjobb oldaladat mutatnád, elvégre apám is eljön. Higgy nekem, tőle igenis egy elismerő teljesítmény, hogy egyáltalán elfogadta a meghívást.

Sóhajtottam, és kimásztam az ágyból. Tudtam, hogy jobb érvvel úgysem tudnék előhozakodni.

Fél óra múlva lefelé lépegettem a lépcsőn, rajtam smaragd zöld bársony ruha, fekete szalagokkal díszítve. Nem volt nagydolog, csak mégis egy kicsit elegánsabb az estére. A hajam egyszerűen le volt engedve, benne szintén néhány fekete szalag. Ahogy jött a kanyar megláttam a főbejárat előtt álló jövevényeket, Sir Benjaminnal és Mrs. Heliotropepal beszélgettek. Ott volt Cour De Noir, szokásos fekete öltözékében. Azon gondolkoztam, vajon öltözött-e valaha más színbe. Mellette Robin állt, szinte ugyanabban a göncben, amiben ma is láttam, kivéve a fekete bőrdzsekijét cserélte ki egy szebbre (szintén bőr), amin nem volt annyi szegecs, vagy gomb, vagy mi a csuda. A madártollas valami se volt rajta. Vajon mi a fenéért hordta azt a micsodát…soha nem tudtam rájönni. De a szokásos fekete kalapja még mindig rajta volt, igaz elég hiányos lett volna nélküle…az a kalap szinte már hozzánőtt a fejéhez, és nem tudtam volna máshogy elképzelni. A mellette álló férfira azonban gyanakvó pillantást vetettem. Olyan harmincöt év körüli lehetett, egy fehér inget, és fölé egy piros mellényt vett fel, és egyszerű, fekete kordszerű nadrágot. Még soha nem láttam errefelé, igaz, azóta, hogy megszöktem a várbörtönből, még egyszer sem voltam a De Noir várban. Nem tudhattam, nem tartozik-e a klánhoz.

Ahogy feléjük közeledtem, minden tekintet a teremben rám irányult. Egy pillanatra elkaptam Robin pillantását, és kedvesen elmosolyodtam, ő pedig viszonozta a mosolyt.

-          - Miss Merryweather! Örülök, hogy újra látlak. - köszöntött Cour De Noir mély öblös hangján.

-          - Én is örülök. - mosolyogtam. Azóta sokkal kedvesebb ember lett, de sajnos nem sokat találkoztunk. Éppen csak párszor az erdőben. Ekkor az ismeretlen lépett elém.

-          - Bizonyára engem még nem ismersz. A nevem Mr. Costa, Robin tanítója vagyok.

-          - Igazán? Nem is tudtam, hogy Robinnak van tanítója. - kérdő pillantást vetettem a fiúra, aki csak megvonta a vállát.

-          - Valahogy csak meg kellett tanulnom ezt-azt. Apám meg nem éppen tanító szellemű…

-          - No azért ne túlozzunk, te sem vagy éppen tökéletes diák…- torkolta le játékosan Mr. Costa. Beszédén érződött egy kis akcentus, meg hát a neve sem volt éppen angol…talán olasz? Viszont akkor mit keresett itt, Holdföldén? Furcsa érzéseim voltak ezzel az alakkal kapcsolatban, és nem tudtam, hogy miért…

Ezek után mindenki bevonult az étkezőbe, és helyet foglaltunk. Az asztalfőn természetesen Sir Benjamin ült, jobbján Cour De Noir. Elmerülten cseverésztek, mintha mindig is barátok lettek volna. Meg kell, hogy mondjam elég érdekes látványt nyújtott. Bácsikám balján Loveday ült, mellette helyezkedtem el én. Direkt mellé akartam kerülni, mert így szemmel tarthattam a velem szemben lévő Mr. Costát. Nem értettem miért nem vagyok vele olyan bizakodó, mint mindenki más a teremben. Mrs. Heliotrope semmi gyanúsat nem észlelhetett, mert állandóan kérdésekkel bombázta a tanítót a tanítási módszereiről, és megosztotta vele a sajátjait is. Robin Mr. Costa mellett ült, és hallgatta a beszélgetést. Bár nem hiszem, hogy érdekelte, mert valamilyen oknál fogva mindig éreztem egy kisebb rúgást a sípcsontomon. Arra is gondoltam, hogy Mr. Costa az, és hogy csak véletlenül csinálja, de ő folyamatosan nevelőnőmmel társalgott. Ezért csak ő lehetett, annál is inkább, mert az első rúgásoknál mikor ránéztem, mindig kajánul elmosolyodott. Már kezdtem unni. Jó, tényleg nem rúgott erőseket, de minek csinálta? Mással is elszórakoztathatná magát, nem csak azzal, hogy engem bosszant.  Aztán arra gondoltam, hogy talán ha nem figyelek rá, akkor abbahagyja.

Paff! - nem érdekel.

Paff! - még kevésbé nem érdekel.

Paff! - ah, azért ez már fájt.

Paff! - elég legyen már!

Paff! - jól van, ennek véget vetek.

Elővettem a leggyilkosabb arckifejezésemet, és dühösen ránéztem. Nem látszott, hogy hatott volna rá, csak még jobban elvigyorodott, és kacsintott egyet. Ah, hogy lehet ilyen gyerekes?

Robin kuncogott, és hirtelen Mrs. Heliotropehoz fordult.

-          - Mrs. Heliorope? - az említett meglepetten, de abbahagyta a beszélgetést és a fiúhoz fordult.

-          - I-igen?

-          - Esetleg nem cserélne helyet Mariával? Akkor könnyebben folytathatná a beszélgetést Mr. Costával. - Hogy mi van?? Most meg helyet akar velünk cseréltetni?

-          - Ugyan, szerintem így is nagyon jól hallják egymást…- Mrs. Heliotrope a szavamba vágott.

-          -  Maria, kedvesem, ez tényleg jó ötlet, tudod, hogy már nem igazi a hallásom. Cseréljünk helyet! - sóhajtottam. Úgy látszott ez nem az én napom. Mindenesetre engedelmesen helyet cseréltünk, így most az a felfújt hólyag ült velem szemben. Mire mindenki figyelme visszakalandozott az abbamaradt beszélgetésekre, halkan rászisszentem Robinra.

-          - Mi bajod van? Nem tudnál békésen beszélgetni, mint mindenki más?

-          - Nem. Ugyanis nem érdekel, hogy éppen milyen módszert akar alkalmazni rajtam Mr. Costa. Komolyan mintha valami kísérleti nyúl lennék!

-          - Ennyire zavar?

-          -Tudod elég idegesítő, ha állandóan csak rólad beszélnek.

-          - Ó, szóval a madárka szégyenlős? - mosolyodtam el önelégülten.

-          - Szó sincs róla! Csak…mindegy, miért nem csinálunk valamit, unom, hogy őket hallgatom…- hirtelen felderült az arca, megcsillant a szeme, és pimaszul elmosolyodott. - Miért nem vezetsz körbe a házban? Megmutathatnád a szobádat is… - ezen megforgattam a szemem.

-          - Jó, rendben. De nem tudom, bánnák-e, hogy…- a szavamba vágott.

-           - Apám? Maria körbevezetne a házban…nem baj ha most itt hagyjuk a vacsorát? - kérdezte az apjához fordulva.

-          - Menjetek csak. Mi megleszünk. - felelte Cour és legyintett a kezével. Robin fellengzősen rám mosolygott és felpattant a helyéről. Kinyújtotta a karját, hogy belékaroljak. Kis habozás után meg is tettem, és együtt kimentünk a teremből.

Körbevezettem az egész házban, amelyet most nem ecsetelnék, tudniillik Holdszállás hatalmas. Már csak egy volt hátra: a toronyszobám. Lassan lépkedtem fel a torony lépcsőin, Robin szorosan mögöttem.

-          - Hát nem mondom, lehetne a szobád egy szinttel lejjebb is. - nevetett.

-          - Mindjárt fent leszünk, ne aggódj.

Csakugyan néhány lépcsőfok után felértünk, és a kis ajtóhoz lépkedtünk. Még nekem is le kellett hajolnom, hogy beférjek a szűk ajtónyíláson, ne tudtam Robin hogy fog beférni.

-          - Kisebb ajtót nem tudtál keríteni, Hercegnő? - kérdezte gúnyosan, de végül csak be tudta evickélni magát a szobába. Körbenézett, majd egy gyors mozdulattal elterült az ágyon. - Nem rossz kéró. De az ágy lehetne egy kicsit keményebb is…

-          - Haha Mr. Kényes, na kelj föl, nem most kell aludni. - próbáltam felhúzni a bal karjánál fogva, de Robin nehezebb volt, mint hittem. Hiába erőlködtem, nem akart moccanni. Ráadásul minden próbálkozásom után egyre jobban nevetett. Ez azért idegesített.

-          - Hogy tudtál akkorákat ütni, hogy beliluljon a helye, most meg fel sem bírsz húzni az ágyról.

-          - Talán ha nem lenne akkora egód, könnyebben menne.

-          - Hé! - kapta fel a fejét hirtelen. Elnevettem magam és lehuppantam mellé az ágyra.

Hirtelen hátranyúlt és kihúzott valamit a háta alól. A könyv volt az amit ma olvastam.

-          - Ez meg mi?...Romeo és Júlia? - kérdezte fintorogva.

-          - Ne vágj ilyen képet! Nem én akartam elolvasni…Mrs. Heliotrope erőlteti. Különben sem hiszek a ”szerelem első látásban”, úgyhogy nem éppen nekem való olvasmány. - Erre nem mondott semmit. Kicsit meglepődtem, valami piszkálódásra számítottam, de nem. Robin csak nézett maga elé, és mintha egy kis gondterheltséget olvastam volna ki a szeméből. Fura…Mindenesetre igazat mondtam. Tényleg nem hittem benne. Hogy lehet ilyen ostobaságot kitalálni? Ahhoz, hogy valaki szerelembe essen, mélyebb érzésekre van szükség, nem látványra.

Éreztem, hogy keze megtalálja az enyémet és elkezd kis köröket rajzolni a kezemre. Szerintem nem vette észre, mit csinál, de úgy tűnt ez megnyugtatja, úgyhogy hagytam, hagy csinálja. Egy kis ideig ültünk így, csendben, majd észrevettük, hogy elszaladt az idő, és lesiettünk. Mr. Costáék már az ajtóban álltak, és a búcsúzó szavakat váltották. Mire az ajtóhoz értünk, Robin felém fordult, kezemet a kezébe vette és megcsókolta. Ezen kicsit elpirultam, de alig észrevehetően.

-          - Holnap 11-kor? - kérdezte.

-          - Jól hangzik. - bólintottam. - Elhozom Wrolfot is.

-          - Rendben. Akkor holnap. - bólintott és elbúcsúztunk.

-          - Viszlát Miss Merryweather. Remélem, nemsokára újra találkozunk. - köszönt el tőlem Mr. Costa is. Bólintottam, és elvonultam a szobámba. Aznap este mosolyogva feküdtem le, és talán úgy is aludtam el. Tudtam, hogy a holnapi nap jónak ígérkezik…