1. rész: Minek az a kalap?

A/N(Author’s Note): Huhh...az első rész. Nem hittem volna, hogy még ma befejezem...a leírást legalább 5-ször átírtam -.-" Az írás keményebb meló mint hittem. Tudom, a cím szörnyű, de semmi nem jutott az eszembe...De azért remélem tetszik :D 

A következő rész címe "Vacsora a Merryweather-öknél". Valószínűleg Robin's POV-ba fogom írni, de ki tudja...jó szórakozást! :]

/sanixy96/

Maria’s POV (Point Of View)

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°

Reggelre járt az idő Holdföldén. A meleg napfény lágyan simogatta sugaraival a fellegeket, bár nem érték el a talajt, hiszen a szürke felhők úgy borították el az eget, mint hótakaró a sziklás hegycsúcsokat. Az ősz jelei már kezdtek megmutatkozni. A hideg szél gyengéden lengette a fák koronáját, amelyek most ezernyi színben tündököltek, és egy-egy suhintásnál néhány száraz falevél szállingózott le az ágakról, hogy az erdő puha avarában érjen földet. Egy ideig néztem, hogyan kergetőznek a hűvös szélben, hogyan emelkednek a magasba, és hogyan szállnak le ismét. Karjaimat összefonva gubbasztottam egy farönkön, vörös köpenyem beborította a vállam, megvédve engem a hideg őszi szellőtől. Szürke selyemruhám a földet súrolta, néha meg-megrezzent velem együtt, ahogy megborzongtam. Meglepően még mindig jó volt rám, pedig azóta sokat nőttem, és kikerekedtek a vonásaim.

Egyre türelmetlenebb lettem. Sokáig ülni a hidegben nem éppen kellemes dolog, és én már egy fél órája vártam. Egyszer csak hallottam, ahogy egy ág megreccsen és felnéztem. Egy fiú állt előttem szinte talpig feketében. Egyedül piros sálja tűnt ki, és egy tollakból álló dísz a nyaka tájékán. Göndör barna haja kilógott fekete kalapja alól, meleg barna szeme engem fürkészett majd kajánul elmosolyodott.

-          - Helló Hercegnő.

Az előttem álló személy természetesen Robin De Noir volt. A legjobb barátom, és szinte az egyedüli barátom mióta Holdföldén éltem. Már több mint másfél év telt el azóta, hogy megmentettem a völgyet, és időközben sok minden történt. Loveday és Sir Benjamin nem sokkal az események után össze is házasodtak. Gyönyörű nyári esküvő volt, szinte az egész falu és a De Noir klán is velünk ünnepelt. Így Loveday De Noirból Lady Loveday Merryweather lett. Nem sokkal ezután nevelőnőm és Mr. Digweed esküvője következett, ami persze nem volt olyan hatalmas, mint a bácsikáméké. Miss Heliotrope nem volt hajlandó változtatni a nevén Digweed bármilyen kérlelésére sem. Egyedül a Miss-t változtatta meg Mrs-re, így az új neve Mrs. Heliotrope lett. Önkéntelenül is kuncognom kellett az emléken, amikor Digweed felvetette a névváltoztatás lehetőségét, amelyet heves tiltakozás követett Mrs. Heliotropetól. Wrolf továbbra is velünk élt, ezúttal persze oroszlánként, de viselkedése még mindig kutyáéhoz hasonló volt, így senkinek sem kellett félnie tőle. A kulcsszó az, hogy nem kellett, de ez nem azt jelentette, hogy nem tartották meg a három lépés távolságot.

Robin időközben közelebb jött hozzám, a mosoly még mindig az arcán. Engem azonban nem hatott meg, még mindig dühös voltam rá. Több mint fél órán át várakoztatott az Isten szerelmére! Pedig ő mondta, hogy találkozzunk.

-         - Tudod te mennyi az idő? - kérdeztem dacosan.

-         - Nem, nem éppen. Miért is? - felelte és megvonogatta a vállát nemtörődöm módon, mintha nem tudná, miről van szó. Ezzel csak még jobban felmérgesített.

-        - Ne játszd az ártatlant. Tudod, hogy miről beszélek. Majdnem egy órát késtél! - frusztráltan dobtam a karom a levegőbe.

-       -   Ne túlozzunk, Hercegnő. Alig tíz perc volt az egész. - nevetett Robin és mégegyszer végignézett rajtam. - Amúgy meg csinos vagy ma.

Ez meglepett. Rögtön el is felejtettem a haragomat, inkább próbáltam nem elpirulni..sikertelenül. Éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik, és máris úgy nézett ki a fejem, mint egy pipacs. Remek.  Robin észrevehette a zavartságomat, mert elvigyorodott.

-         - Csak nem pirult el a hercegnő? - bosszantott tovább.

Dacosan ránéztem, majd eszembe jutott valami és ravaszul rámosolyogtam. Kérdőn nézett rám, és ezt kihasználva gyorsan lekaptam a fejéről a kalapját és futni kezdtem. Egy meglepett hangot hallatott, majd egy hangos ”hé!”-vel utánam rohant.

-         - Add vissza a kalapom te kis boszorkány! - kiabált utánam bosszúsan én pedig nevetve futottam tovább.

Eddig hercegnő voltam, most meg átváltottunk boszorkányra? Gondoltam játékosan és kuncogtam. Egyszer már hívott engem így, amikor régen nem messze innen fellógattam egy fára. Az emléktől csak még jobban nevetni kezdtem.

-         - Na, mi az? A madárka elvesztette a kalapját? - kacagtam hátrafordulva, de mivel még mindig futottam, és mivel tudtommal hátul nincs szemem, így nem láttam az utat és nekiütköztem egy fának. Meg mernék esküdni, hogy reccsent egyet.

Mire visszanyertem az életjelenlétemet és megfordultam, Robin már ott állt előttem és pimaszul nevetett.

-        - A nagy vadász ismét győz a vad felett. - mondta büszkén és már nyúlt volna a fejfedőjéért, amikor gyorsan a hátam mögé dugtam.

-         - Ne vegyél rá mérget. - feleltem vissza ugyanolyan büszkén.

Egy pillanatra elkomorult, aztán lassan elmosolyodott. De nem egy kedves, meleg mosoly volt az, hanem inkább önelégült, pimasz, ravasz…ennek nem lesz jó vége.

-         - Biztos vagy benne? - kérdezte kajánul mielőtt átkarolta a derekamat és a fához nyomott gyengéden. Éreztem, ahogy felgyorsul a szívverésem.

-         - I-igen. - mondtam már egy kicsit dadogva, a kezem még mindig a hátam mögött, benne a kalap. Még közelebb jött, hogyha ez egyáltalán lehetséges, mellkasa az enyémnek támasztva, persze finoman. Éreztem, ahogy meleg lehelete lágyan simogatja a nyakam, és libabőrössé tesz.

-         - Egészen biztos? - suttogta a fülembe, már alig hallottam valamit.

-         - É-én… - próbáltam valami értelmeset kinyögni, de éreztem, hogy elfogy a hangom.

Magbabonázva néztem a szemébe, ami mintha bennem kutatott volna. Melegem volt, s mégis fáztam, éreztem, ahogy gyengül a kezem és lassan átengedem neki a kalapot. Ő lassan lecsúsztatta kezeit a derekamon, és fejére tette a fekete fejfedőt. Én még mindig nem ocsúdtam fel, amikor nevetve felkiáltott, és én összerezzentem.

-         - Nyertem! - vigyorgott és hátrébb lépett, félve egy esetleges támadástól. Időközben megtanulta, hogy nem félek visszaütni.

Egyszer csak rájöttem mi történt, és dühösen ránéztem.

-         - Ez csalás! – szegeztem le, mire ő elkezdett nevetni. Mikor nem hagyta abba, én is elmosolyodtam és elnevettem magam.

Mire végre levegőhöz jutott, mégegy kérdő pillantást vetettem Robinra. Ő megvonogatta a vállát és így szólt:

-         - Jól van, jól van. Bocsánat, hogy megvárakoztattam a nemes hercegnőt…- mondta kissé gúnyosan.

-         - Na azért. - mosolyodtam el pimaszul. - Egyébként miért is kellett eljönnöm? Loveday azt mondta sürgős.

-         - Ne aggódj, annyira azért nem sürgős, csak a drága nővérkém mindent eltúloz. - felelte a szemét forgatva. - Sir Benjamin meghívott engem és az apámat vacsorára, ma este.

-         - Ma este? És nekem erről miért nem szólt? - lepődtem meg.

-         - Nem tudom. Engem Loveday kért meg, hogy szóljak neked, ezért írtam, hogy találkozzunk. - Ezen kicsit elcsüggedtem. Tehát nem azért jött, mert látni akart. Utáltam azt hallani, hogy nélkülözhető vagyok. Mert hát..ez volt az igazság. A Londonban töltött idő alatt mindig csak azt hallottam Mrs. Heliotropetól, hogy egy hölgy akkor szép, ha nem hivalkodó, és viselkedése átlagos. Ezt el is fogadtam, de meg kell, hogy mondjam eléggé zavart, hogy nem lehettem teljesen az aki. Apa pedig mindig azt mondta legyek önmagam…és ne foglalkozzak nevelőnőm ostobaságaival. Aztán rájöttem, hogy holdhercegnő vagyok, különleges, egyedi. És ha engem kérdeztek, sokkal jobb érzés így. De vajon tényleg nem vagyok már átlagos?- Meg hát szerettelek volna látni..még így, vacsora előtt. - csengtek Robin szavai a fülemben, és kedvesen mosolyogva megsimogatta az arcom.

Ezen én is elmosolyodtam. Olyan könnyen jókedvre tudott deríteni, hogy az már szinte ijesztő. Ráadásul bármikor rám nézett, furcsa érzés kezdett kavarogni a gyomromban..mintha ezernyi kis élőlény mászkált volna odabent. Mi bajom van? Még egy kicsit maradtam, beszélgettünk, nevettünk, aztán elköszöntem, mert megígértem Mrs. Heliotropenak, hogy hamar visszajövök. Nyögve felsóhajtott, egyértelműen a ”jókislány” viselkedésemen, majd egy öleléssel ő is elköszönt. Ahogy ballagtam vissza, mégegyszer hátrafordultam, és figyeltem, ahogy Robin távolodik tőlem. Megláttam valami kis kéket kilógni a kabátja zsebéből, rögtön ráismertem..az egyik szalagom volt az. Kuncogtam, persze úgy, hogy ne hallja és mentem tovább. Ez egy érdekes este lesz…